Sajtóközlemény Innovatív idősgondozási és -ellátási pilotprogram és együttműködés 2021. november 10-én került sor három szakmai partner egészségügyi célú, az innovatív idősgondozást szolgáló közös pilot programjának aláírására, mely a Budapesti Szent Ferenc Kórház, az...
2021. június 29-én aláírásra került a Kiemelt Exportőr Partnerségi Megállapodás. A ceremónián Joó István a KKM exportnövekedésért felelős államtitkára vett részt, s köszöntötte cégünket, hét csatlakozó vállalkozással egyetemben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium...
Cégünk 2020-ban sikerrel pályázott a Pénzügyminisztérium Egészségipari Támogatási programjára. Az elnyert 1,3 milliárd forintos támogatást a koronavírus-járvány követelményeihez illeszkedő defibrillátor, telemetriás EKG készülék és DTS tüdődiagnosztikai röntgen...
A gyakran bántalmazó, elhanyagoló környezetből kiemelt gyerekeknél nagyon fontos, hogy megfelelő időben kapjanak mentálhigiénés segítséget. A Gyermekhíd Alapítvány munkája során sokszor tapasztalja, hogy terápiás folyamatokba nem lehet rögtön belevinni a gyerekeket....
A távdiagnosztikában új távlatokat nyitó innováció egy győri egyetemista nevéhez fűződik Budapest, 2020. november 24. Varga Róbert, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója Magyarországon először nagyfelbontású röntgenfelvételt továbbított 5G hálózaton keresztül,...
Innomed Medical Zrt és a Biotronik Kft. összefogásának eredményeként öt darab EKG-t kapott a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza. Az értékes adományt dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató vette át Dévényi Erika vezérigazgatótól és Dr. Jakus Lászlótól. Az...
Recent Comments