Nagy sikerrel zárult március 8-án az Innomed Medical Zrt. és a Szent Ferenc Kórház közös „MENTSÜNK EGYÜTT ÉLETET” program újraélesztés és -oktatással egybekötött átadója.

A Szent Ferenc Kórház kezdeményezésére elindított program célja az volt, hogy az országban minél több ponton helyezzünk el a laikusok által is egyszerűen használható életmentő CardioAid-1 AED készüléket.

Sajnos ma Magyarországon nagyjából 25 percenként hal meg valaki hirtelen szívmegállásban, naponta 70 ember veszti életét emiatt, harminc százalékuk nyilvános helyen lesz rosszul. Ha mernénk cselekedni, és lenne a közelben defibrillátor, a többségük megmenthető lenne.

A Program keretein belül közel 50 db CardioAid-1 AED készülék talált gazdára, így sikerült egy nagy lépést tenni annak érdekében, hogy még több közintézményben, nyilvános helyen elérhető legyen az életmentő AED készülék. Így a szükséges, gyors segítségnyújtás már nem lehet akadály.

Az átadó esemény mondanivalója a Szent Ferenc Kórház Főigazgatójától dr.  Toldy-Schedel Emiltől hangzott el, „Merjünk segíteni, ha valaki bajban van! Rosszat tenni nem tudunk, a legnagyobb baj akkor következik be, ha nem segítünk!”

Az Innomed Medical Zrt. vezérigazgatója, Dévényiné Rózsa Erika összefoglalta, hogy a Magyarországon gyártott, hazai fejlesztésű és hazai szervizháttérrel rendelkező készülék a fedél felnyitását követően végig instruálja a segítséget nyújtót az újraélesztés során.

A programra jelentkezők társadalmi felelősségvállalása példaértékű!

 

Fogjunk össze, hogy segíthessünk!

#CardioAid-1 AED #Minden másodperc számít!