Ovisok is lehetnek életmentők

Cégünk ebben az évben egy olyan új kezdeményezést kezdett szponzorálni, melyben óvodás gyerekek a főszereplők.

Mivel gyerekek kiemelt szerepet töltenek be mindannyiunk életében, cégként is igyekszünk támogatni a következő generációk fejlődését. Hisszük, hogy a fiatalok támogatása nem csak pénzben mérhető megtérülés, boldogságuk, sikerük értéket teremt.

Az ovisok – mivel szüleik az esetek nagy többségében dolgoznak – sok időt töltenek a nagyszülőkkel. Egy sajnálatos haláleset következtében egy fiatal mentőtiszt elhatározta, hogy megismerteti a 4-5 év körüli kicsikkel, hogy kell rosszullét, ájulás esetén segítséget hívni, hogy kell tárcsázni a 112-t, mit kell mondani – név, cím, mi a baj a nagymamával, nagypapával - mivel gyakran a két szélső generáció (a nagyon kicsi és az idős) vannak együtt. A gyerekek játszva sajátítják el a teendőket, és szerencsére nem egy esetben már sikeresen értesítették a mentőket, vagyis életet mentettek.

A program kitalálója, Gódor András  térítés nélkül, társadalmi munkában végzi az oktatást, amihez a defibrillátor készüléket cégünk biztosítja, bízva abban, hogy az óvodák is - idővel - életmentő készülékekkel lesznek felszerelve, s közvetlen környezetükben a félautomata berendezéssel segítik a mentőszolgálat munkáját.












« vissza